Újabb hazai meccs: előre a 3 pontért!

2026.10.16. 10:12

A Haladás FC a felcsúti akadémistákat látja vendégül.

A PAFC II. jó formában érkezik Szombathelyre: a legutóbbi három meccsen 7 pontot gyűjtött, így a 7. helyre jött fel.

A felcsútiak megyei rangadóval indították a küzdelemsorozatot (Bicskén 1–2, gólszerzőjük: Kőszegi-Hoffmann Dániel), majd kikaptak Komáromban (1–2, Nagy Zoárd) és otthon a Tatabányától is (0–4). Zalaegerszegről három ponttal tértek haza (3–2, Gajdos Zsolt 2, Budai Attila), aztán megverték a Sopront (3–1, Magyarics Erik, Gajdos, Gustei Vasyl) és lesimázták a Pápát is a Perutz Stadionban (5–0, Szabó Márk, Gajdos, Magyarics, Kőszegi-Hoffmann, Somfalvi Barna). Kikaptak a Sárisáptól (1–2, Erdei Zsombor) és Dorogon (0–4). A Balatonalmádival ikszeltek (1–1, Szabari Roland), majd nyerték Mosonmagyaróváron (4–1, Halászi-Harsányi, Krupa, Gajdos 2) és a Király ellen is (5–2, Gajdos 2, Kőfalvi Hunor, Szabari, Halászi-Harsányi).

Gólkülönbségjük 24–21, így az ő meccseiken születik a bajnokságban a második legtöbb gól, átlagban 4,09.

Immáron Gajdos Zsolt tölti be a kék-sárgáknál azt a szerepet, amit korábban évek át Magasföldi József oldott meg: a vezetőedző meghosszabbított kezeként segíti a fiatal játékosokat a pályán. Gajdos az előző szezonban 18 meccsen viselte a Haladás mezét és háromszor talált be: egyszer éppen Felcsúton, akkor 4–2-re győztünk.

A mérkőzés vasárnap 17 órakor kezdődik, a pénztárak két órával korábban nyitnak, mindemellett online is megvásárolhatóak a belépők.