Mindenféle megilletődöttség nélkül játszott.
A 18 éves Szücs Péter Pápáról került Szombathelyre négy évvel ezelőtt: végig járta az akadémiai korosztályokat (most utolsóéves az U19-esekkel) és tegnap a MOL Magyar Kupában bemutatkozott a Haladás FC csapatában.
– A hét közepétől együtt edzettem a csapattal, csütörtökön pedig megtudtam, hogy kerettag leszek. A találkozó szünetében álltam be – azt kérte tőlem a stáb, hogy futballozzak felszabadultam, élvezzem a játékot. Először persze igyekeztem a legbiztosabb passzokat választani, aztán ahogy nőtt az önbizalmam, egyre bátrabb lettem. Persze, ezen a meccsen leginkább a támadásban kellett megmutatni a tudásunkat: a hetedik gólban szerepem is volt. Tasnádi Áron tette a labdát a szélen Moharos Leónak, beindultam a védők mögé, és a visszakapott labdánál már keresztezett volna a bekk, de becsúszva én értem el a labdát, pontosan tudtam Tóth Erik elé tenni, aki közelről a rövidbe lőtt. A meccs utáni visszajelzésből tudom, hogy rendben volt a játékom és gratulált a stáb – mondta az újabb debütáló.