– Ugyanúgy készültünk a dorogi bajnokira is, mint bármelyik másik csapat ellen – mondta Simon Ádám, a Haladás FC vezetőedzője. – Tudjuk, mire számíthatunk ellenfelünktől, feltérképeztük őket. Nagyon fontos, hogy a kezdősípszótól a lefújásig maximálisan koncentráljunk, mert ezen múlik minden. Mindenképpen győzelemre játszunk, aztán majd a meccs végén kiderül, hogy utólag elégedettek lehetünk-e a végeredménnyel. Sok szurkolónk elkísér bennünk Dorogra is, velük együtt, a támogatásukkal szeretnénk megnyerni a mérkőzést – amellyel egy nagy lépést tehetnénk céljaink felé. Dezamits Dominik, Jancsó András és Hende Dániel sérült.
#aHaliMiVagyunk