Pazar hangulat, idei első bajnoki gól

2026.08.19. 13:00

Juhász Levente, a Haladás FC támadója a negyedik fordulóban a Király SE (3–0) ellen megszerezte idei első bajnoki gólját. A 23 éves játékos jegyezte a zöld-fehérek második találatát a Király SE ellen.

– Nem készültünk másképp erre a bajnokira sem – mondta Juhász Levente. – Számunkra valamennyi meccs egyformán fontos. Az első félidő kicsit nehezebben sikerült, a Király SE egyben volt, jól futballozott. A második játékrészben aztán kijött a sok edzésmunka, az erőnléti különbség, jobban bírtuk erővel. A gólom? Amikor Krán Attila megkapta a labdát, már tudtam, hogy be kell indulnom, befutottam az üres területre, beléptem a védőm elé és kilőttem a hosszú sarkot. Boldog voltam, hogy végre sikerült megszereznem az idei bajnokságban az első gólomat. És mindenképpen meg kell említenem szurkolóinkat, akik ezúttal is kitettek magukért, pazar hangulatot teremtettek!

– Ami a folytatást illeti, tény, furcsa helyzet, hogy először a Magyar Kupában majd a bajnokságban is Veszprémbe utazunk, de mindkét meccset meg akarjuk nyerni – jelezte Juhász. – A kupa is fontos számunkra, a bajnokságban pedig egyértelmű a cél: az első hely és a feljutás. Lehet, kicsit nehezebben indult a küzdelemsorozat, hiszen a Sopron ellen itthon nem tudtunk nyerni, de úgy is nézhetjük, hogy akkor sem kaptunk ki, így négy forduló után is veretlenek vagyunk. Egyben van a csapat, az új igazolások erősítést jelentenek – úgyhogy optimista vagyok!

#aHaliMiVagyunk