Haladás FC-Komárom VSE 1–0 (0–0)
Szombathely, 864 néző, NB III-as labdarúgó-mérkőzés, vezette: Práth.
Haladás FC: Senkó -Tasnádi, Frák, Tamás, Kővári (Tarján, 18.) – Krán (Szegedi, 77.), Bukovics (Tóth M., 66.), Szakály – Moharos, Batai (Orbán, 66.) Juhász. Vezetőedző: Simon Ádám.
Gólszerző: Orbán (84.).
A mérkőzés fél órás kezdéssel kezdődött, a játékvezetői hármas közúti baleset részese volt.
Kiegyenlített, jó iramú játék után a 10. percben óriási tűzijáték a komáromi kapu előtt. Sorra lejöttek a lövések a védőkről, végül Bukovics 11 méteres kísérletét a gólvonalon álló Szecsődi blokkolta. Nem sokkal később, Kővári Róbert megsérült, helyére Tarján Patrik állt be. A 26. percben Moharos szép csellel csapta be a jobb oldalon védőjét, beadását azonban a kivetődő Szabó megfogta a berobbanó Batai elöl. A folytatásban mezőnyjátékot láthattak a szurkolók, a Haladás meddő fölényben futballozott. A 40. percben Juhász bal oldali beadását Batai öt méterről, sarokkal lőtte kapura, Szabó védett.
A második játékrész változatos játékkal indult. A hazaiak ott voltak a vendégek tizenhatosánál, de nem boldogultak a betömörülő védelemmel. A 67. percben Rátonyi 14 méteres, bal sarokra tartó lövését védte Senkó. A szombathelyiek sok passzal építették fel támadásaikat. A 83. percben Moharos jobbról belőtt labdáját Orbán sarokkal tette kapura, Szabó hárított. Fél perc múlva jött a gól! Juhász bal oldali beadását Orbán fejjel, hét méterről a jobb felső sarokba csúsztatta (1-0). A 87. percben Bögi 19 méteres lövését védte Senkó. A 91. percben Szegedi középről, 17 méterről centikkel lőtt a jobb sarok mellé.
A Haladás egy góllal jobb volt ellenfelénél, zsinórban hatodik bajnoki győzelmüket aratták a zöld-fehérek.