– Azt gondolom, hogy két, ellentétes félidőt láthattak a nézők. Az első játékrészben ült a meccstervünk, s noha egy buta hiba miatt hátrányba kerültünk, gyorsan egalizáltunk. A presszing működött, jó helyeken szereztünk labdákat, úgy éreztem, kézben van a meccs. A szünet után viszont megváltozott a játék képe, talán kevésbé voltunk koncentráltak, ezért sem tudtuk annyit birtokolni a labdát, mint amennyit kellett volna. Ekkor ránk jöttek a hazaiak, de azért nekik sem volt nagy ziccerük. Őszinte leszek: rendesen elfáradtam a mérkőzés végére. Az összképet tekintve szerintem igazságos eredmény született, értékes pontot szereztünk a szurkolóink elképesztő támogatásával. Meggyőződésem, hogy a kék-fehérek okoznak még kellemetlen perceket riválisainknak. Mától már a Pápa elleni összecsapásra koncentrálunk, amelyen nem is lehet más a cél, mint a győzelem – vélekedett alakulatunk 10-ese.
Krán Attila: „Értékes pontot szereztünk szurkolóink elképesztő támogatásával!”
2026.09.21. 19:40
1–1-es döntetlent játszott szombaton délután együttesünk a Zalaegerszeg II. otthonában. Krán Attila remekül futballozott, mint mesélte: rendesen elfáradt a kilencven perc végére.