Állatok világnapja – a Haladás FC által egy héttel korábban

2026.09.20. 19:37

Összefogás a Haladás és a Fekete István Állatvédő Egyesület között.

Október 4-e az Állatok világnapja. Egy 1931-es firenzei környezetvédelmi konferencián döntöttek arról, hogy ezzel is felhívják a figyelmet az állatvilág egyre súlyosbodó helyzetére. A Haladás először 2021-ben a Lurkó UFC kezdeményezésére vonult ki menhelyi állatokkal a bajnoki mérkőzésre, majd tavaly ismét: a Fekete István Állatvédő Egyesület örökbefogadásra váró kutyusokkal érkezett a Haladás Sportkomplexumba, ahol a Hali és a Puskás Akadémia II. játékosaival együtt vonulnak ki a gyepre, felhívva a figyelmet a felelős állattartásra és az örökbefogadás jelentőségére. Idén október 4-én idegenben játszik a Haladás FC, így az ehhez legközelebb eső hazai meccsen, szeptember 27-én tartjuk meg a világnapot, örökbefogadási lehetőséget is felajánlva!

Kérjük, amennyiben lehetőségük van rá, akár pénzbeli, akár természetbeli adománnyal:

– magas hústartalmú konzervek kutyáknak

– kölyökkutya szárazeledel (kisszemű)

– jó minőségű felnőtt szárazeledel kutyáknak

– kis és közepes méretű nyakörvek

– kiképzőpórázok (állítható hosszúságú)

– cicáknak és kölyökcicáknak szárazeledel, alutasakos, konzerv

– tartós rágcsák

– szárított húsos jutalomfalatok

– kutya- és cicajátékok

– fertőtlenítőszerek

– felületfertőtlenítők (Sanytol)

– mosogatószer

– szemeteszsák (60 literes, vagy annál nagyobb)

– papírtörlő

– ízületvédők, kullancs elleni szerek, huminsav, pro-biotikumok, vetri DM, DM guard, vitaminok

támogassák a Fekete István Állatvédő Egyesületet! A szurkolók a pénztáraknál adhatják le adományaikat – melyeket ezúton is hálásan köszönünk!

#aHaliMiVagyunk